sírn imetrón,sírni buszon..mert visszatartani sajnos nem lehet.. rémálmod van, rettegsz szorongsz félsz, csak menned és menned kell, minél messzebb, egyre távolabb,de hiába a távolság a hátrahagyott kilométerek, a rémség jön veled, melletted ül, és győzelmet aratva követ mindenhová, mert bemászott a fejedbe, onnan örül, onnan öl, lehulló könnycseppjeidben éri beteljesülés, kínod terméke, neki boldogságóceán...
pedig már kicsit jóvolt, kicsit elhittem hogy nem is olyan szörnyű minden..ma is így keltem.. " A" zöldes színű tavasz illatú vidámkás gondolatbuborék kezdeményével a lelkemben...
kötelező személyiségfejlesztés elte péntek..fóbia szagú csoportterápia.. de úgyéreztem menni fog, a fóbia bűzét némiképp közömbösítí a már fentebbemlítettmásik...harcolni volt kedvem, megküzdeni a kötelező rosszal... egy ideig.... aztán nyílt az ajtó...
belép a maga jellegzetes "bájával" s lazán közli : "átiratkoztam ezentúl ide fogok járni".. dss dss dss dss...ebben a pillanatban igazából annyi minden átfutottrajtam, hogy szinte semmi, onnantól önkívületi állapot... dee de ez most miért? mi történik? a film nem így kezdődött, és milesz a boldogságbuborékkal ?? nem... sajnos ez már nem az a film.. switch off... az ajtónál blokk...
majd helyet foglal velem szemben: rémálmom körbeülős szinpadán.. s válik szorongásom még igazából fel nem fogott tárgyává... eszméletemen kívül bárgyú mosollyal odaintek egy hellot..hogy miért? pf..pont én tudnám? majd realizálva helyzetét, kényszeredetten némi szánalommal asszem visszabólint.. majd megkezdődik az előadás... síri csend, függönyök elhúzva,sztendáp kámedi,kezdőthet a kínok cirkusza...
egy olyan érzés mikor hirtelen gödörbe vetnek,azzal amitől legjobban rettegsz, amiről sose hitted volna hogy egyszer igaz lesz, hogy nemes egyszerűséggel megtörténhet, egy péntek reggel..ráadásul akkor mikor már valami zöld csíra is életre kapott benned, hirtelen letarolják, sőt többszörösmínuszban a aföldbe döngölik.. célod a túlélés... egyetlen lehetőség a menekülés, közel az ajtó a széktől 5centire a lehetőség, de igazi végcél a teljes megsemmisülés, eltünni, az ott lét emlékét is kitörölni, felszívódni, agyból kitörölni, csak annyit hallani nyisd ki a szemed, és látni a bárányfelhőket... bárcsak..
ehelyett 4órányi küzdelem az életben maradásért,.szorongatja a torkod valami, nem nem oda nézni, mosolyogni, mert persze minden rendben van, hogyne lenne, csak a világ forog, de rettenetesen, a hányinger elviselhetetlen, remeg mindenem vérnyomás 200, de akkor is.. bízni benne hogy egyszer ennek vége lesz, és az a bizonyos ajtó is kinyílik majd amikor már lehet rohanni el el el...minél messzebbre... csak az a baj hogy a fojtogató érzés veled együtt áll két lábra , mert hiába a derég volt, hiába évek, hiába minden,hiába a közöny, hiába a teljes elutasítás, mert a zöld pulcsi, hosszúidők vágyakozása, a tróger boroskóla, a mámor, az egynapos boldogság örök marad, ami a hatalmas barna szemekben számomra mindig ott lesz, amiben már akkor már ott 5éve a lépcsőn lefelé megláttam Önmagamat...
pedig már kicsit jóvolt, kicsit elhittem hogy nem is olyan szörnyű minden..ma is így keltem.. " A" zöldes színű tavasz illatú vidámkás gondolatbuborék kezdeményével a lelkemben...
kötelező személyiségfejlesztés elte péntek..fóbia szagú csoportterápia.. de úgyéreztem menni fog, a fóbia bűzét némiképp közömbösítí a már fentebbemlítettmásik...harcolni volt kedvem, megküzdeni a kötelező rosszal... egy ideig.... aztán nyílt az ajtó...
belép a maga jellegzetes "bájával" s lazán közli : "átiratkoztam ezentúl ide fogok járni".. dss dss dss dss...ebben a pillanatban igazából annyi minden átfutottrajtam, hogy szinte semmi, onnantól önkívületi állapot... dee de ez most miért? mi történik? a film nem így kezdődött, és milesz a boldogságbuborékkal ?? nem... sajnos ez már nem az a film.. switch off... az ajtónál blokk...
majd helyet foglal velem szemben: rémálmom körbeülős szinpadán.. s válik szorongásom még igazából fel nem fogott tárgyává... eszméletemen kívül bárgyú mosollyal odaintek egy hellot..hogy miért? pf..pont én tudnám? majd realizálva helyzetét, kényszeredetten némi szánalommal asszem visszabólint.. majd megkezdődik az előadás... síri csend, függönyök elhúzva,sztendáp kámedi,kezdőthet a kínok cirkusza...
egy olyan érzés mikor hirtelen gödörbe vetnek,azzal amitől legjobban rettegsz, amiről sose hitted volna hogy egyszer igaz lesz, hogy nemes egyszerűséggel megtörténhet, egy péntek reggel..ráadásul akkor mikor már valami zöld csíra is életre kapott benned, hirtelen letarolják, sőt többszörösmínuszban a aföldbe döngölik.. célod a túlélés... egyetlen lehetőség a menekülés, közel az ajtó a széktől 5centire a lehetőség, de igazi végcél a teljes megsemmisülés, eltünni, az ott lét emlékét is kitörölni, felszívódni, agyból kitörölni, csak annyit hallani nyisd ki a szemed, és látni a bárányfelhőket... bárcsak..
ehelyett 4órányi küzdelem az életben maradásért,.szorongatja a torkod valami, nem nem oda nézni, mosolyogni, mert persze minden rendben van, hogyne lenne, csak a világ forog, de rettenetesen, a hányinger elviselhetetlen, remeg mindenem vérnyomás 200, de akkor is.. bízni benne hogy egyszer ennek vége lesz, és az a bizonyos ajtó is kinyílik majd amikor már lehet rohanni el el el...minél messzebbre... csak az a baj hogy a fojtogató érzés veled együtt áll két lábra , mert hiába a derég volt, hiába évek, hiába minden,hiába a közöny, hiába a teljes elutasítás, mert a zöld pulcsi, hosszúidők vágyakozása, a tróger boroskóla, a mámor, az egynapos boldogság örök marad, ami a hatalmas barna szemekben számomra mindig ott lesz, amiben már akkor már ott 5éve a lépcsőn lefelé megláttam Önmagamat...
